Készen álltok arra, hogy kísérletezzetek és felfedezzétek a tudomány minden titkát? Ennek a több mint 100 kísérletet tartalmazó, hihetetlen készletnek köszönhetően a szórakozás soha nem ér véget! Tudományos kísérlet nektek, gyerekeknek, melyben kémia, optikai-, nyomozós- aerodinamikai- és botanikai kísérleteken keresztül ismerkedhettek meg a tudományokkal. Ez a doboz minden lényeges dolgot tartalmaz a kísérletek elvégzéséhez, valamint a kémia, a fizika, a botanika és az optika megismeréséhez egyszerű, szórakoztató és vonzó módon.
Kísérletezzetek a szabadban vagy otthon, és élvezzétek a jelenségek és a kísérletek által kiváltott reakciók megfigyelését!
Az illusztrált kézikönyv végigkísér a kísérletek különböző fázisain, hogy teljes biztonságban játszhassatok.
Clementoni tudományos játék gyerekeknek, melyet Olaszországban tervezek és fejlesztettek ki.
Ajánlott korosztály: 8 éves kortól. Doboz mérete: 45,1x731,1 cm.
A gyerekek megismerkedhetnek az emberi test anatómiájával és az emberi szervezet működésével a játékban található emberi test valósághű modelljének köszönhetően, amely összeállítható a csontvázzal és a szervekkel.
Ai emberi csontváz segítségével az érdeklődő gyerekek megismerkedhetnek az emberi test felépítésével és működésével is. Megismerhetik a DNS kettős hélixét, amely az életünk alapját képezi, meghallgathják a szívverést egy valódi sztetoszkóppal. A készletben található egy emberi csontváz, sőt az emberi test belső szervei is helyet kaptak, melynek segítségével a gyerekek részletesebben tanulmányozhatják az emberi test anatómiáját. Az illusztrált útmutató könyv lépésről lépésre vezeti végig a gyerekeket a különböző tudományos kísérleteken, miközben izgalmas formában ad anatómiai ismereteket. 8 éves kortól ajánljuk.
Ideális ajándék minden olyan kiváncsi gyerek számára, aki szeretne többet megtudni az emberi testről és a tudomány világáról. A fiatal tudós biztonságban tanulmányozhatja és fedezheti fel a test csodáit.
A tudományos játékszett tartalma: - emberi test csontváza és belső szervek - talpazat a csontvázhoz - DNS kettős hélix - valódi sztetoszkóp - illusztrált útmutató.
A Twister egy népszerű és vicces játék a gyerekek és felnőttek körében! Házibulik elmaradhatatlan kelléke! Az ügyességi játékban a feladat: állva maradni a játékmezőn úgy, hogy végtagjainkat most egy dobókocka irányítja. Dobj a kockákkal és lásd mi a következő lépés.Tegyük a jobb lábunkat a zöld, bal kezünket pedig a piros körre! Hogy ott már van egy kéz, vagy egy másik láb és tovább már egyébként sem tudunk tekeredni??? Dehogynem!
Lássuk köztetek ki a legügyesebb és leghajlékonyabb?!
Ebben a nagy kitartást és koncentrációt igénylő ügyességi játékban a zsinórmozgatásával kell a golyót az előre kijelölt útvonalon vezetni. A lényeg, hogy a golyó ne essen bele a lyukakba. Talán egyszerűnek tűnik, ám igazi kihívás ez minden korosztálynak. Bizony, ezzel a játékkal nemcsak a kicsik töltenek majd önfeledt órákat, de garantált, hogy a szülők sem tudják majd letenni. Már csak azért sem, hiszen igazi nosztalgiahangulatot kelt – mindnyájunk gyerekkorából ismerős lehet ugyanis ez a klasszikus golyóvezető.
Termék méreet: 27x12,8x32 cm. Doboz mérete:36x6x26,5 cm. 5 éves kortól ajánlott.
A gyerekek szeretnek önállóan tanulni, és játékon keresztül fejleszteni magukat. Az Interaktív Kvízjáték 32 kártyával és 64 játéktevékenységgel tanítja játékosan gyermekedet. A feladványokkal a gyermekek a betűket, szavakat, számokat, mennyiségeket, formákat és színeket tudják gyakorolni és megtanulni. A játék több mint 1000 kvízkérdést tartalmaz, amely lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy kipróbálják magukat. Az oktatójátékot 2-4 játékos is játszhatja, így még inkább lebilincselő tanulást biztosít. A színes képek és látványos játéktábla, a hagyományos kártyajátéknál még szórakoztatóbbá és ösztönzőbbé teszi a játékot. A gyerekek önállóan tudnak tanulni a válaszérzékelő tollnak köszönhetően, amely végigvezeti a gyerekeket a játék során: minden helyes válasz megadásakor a toll megszólal és zölden világít!
A mozaik szettben különböző formákból a kalapács segítségével kedves figurákat, képeket készíthetsz. Doboz tartalma: 1 db parafatábla, 1 db kalapács, 80 db szeg, 79 db fa mozaik. A doboz mérete: 19x4,5x26,2 cm. Ajánlott 5-8 éves korig.
A lányok imádni fogják ezt a kreativitást fejlesztő pötyi játékot. Az összesen 300 db-os szettben megtalálható az játéktábla, a különböző mintával ellátott képek, amik a táblára eríthetőek, valamint többféle színű és formájú apró pötyi, melyeket a gyerekek a megfelelő helyre illesztve feldekorálhatják a képeket. A játék fejleszti a kézügyességüket, vizuális képességet és a fantáziájukat.
A készlet tartalma: - 1 darab tábla - Pöty9k több színben és formában - Képek több különböző mintával - Anyaga: műanyag Össz darabszám: 300 db.
A gyerekek szeretnek önállóan tanulni, és játékon keresztül fejleszteni magukat. A Clementoni interaktív oktatójáték a számok és mennyiségek tanulásában, játékos gyakorlásában segít nekik. A halmazokkal, a kisebb-nagyobb fogalmával ismerkedhetnek a gyerekek a szorzótábla és a matematikai műveletek mellett. A beszélő interaktív toll segít nekik. Nemcsak kérdések felolvasására szolgál, hanem a helyes és helytelen válaszok megjelölésére is alkalmazható, így a oktató játék során nincs szükség felnőttek jelenlétére vagy segítségére.
Interaktív játék tartalma: - elektromos toll - matricák - 60 db kártya - játék útmutató A játék 3 db LR41 működik, melyet nem tartalmaz.
A kalapálos játékok nagy koncentrációt igényelnek, melyben a kéz és a szem együtt dolgozik. A mellékelt kalapács segítségével a hengereket kell egyre mélyebbre lehet ütni. Amint minden henger a helyére került a keret megfordításával folytatódhat a móka tovább. Mialatt a gyermekek remekül szórakoznak, fejlődik a finommotorikus képességük és szem-kéz koordinációjuk. Segít a koordinált mozgásfejlesztésben és a színekkel való ismerkedésben.
Játék tartalma: állvány, színes hengerek, kalapács.
Próbáld ügyesen kifogni a halakat! A halak tátogása megnehezíti a dolgodat, de a horgászbotokról lógó zsinóron található kis horgot így is be tudod akasztani a szájukba. A játék elemes. Hangot ad ki. 12 db színes halacskát és 4 db horgászbotot tartalmaz. Anyaga: műanyag. Mérete: 20x20 cm.
A legkisebbek is megismerkedhetnek a kreativitást fejlesztő pötyikkel. A fehér táblán lyukakba kell illeszteni a kicsi pötyiket és azokkal képeket kialakítani. A játék fejleszti a kézügyességüket és a fantáziájukat. A készlet tartalma: - 1 darab tábla (21x16 cm) - 200 darab pötyi kék, zöld, piros és sárga színben - Pötyi mérete: 10 mm átmérő - Anyaga: műanyag
A mágnespálca segítségével vezetheted a golyócskákat. Remek koordinációs játék. Ezek a fajátékok tartósak, akár több generáció számára is. Katicabogár átmérője 12 cm. Ajánlott 3-6 éves korig.
Próbáld ügyesen kifogni a halakat! A halak tátogása megnehezíti a dolgodat, de a horgászbotokról lógó zsinóron található kis horgot így is be tudod akasztani a szájukba. A játék elemes. 15 db színes halacskát és 2 db horgászbotot tartalmaz. Anyaga: műanyag.
A Trefl Kis felfedező sorozat TESTEM oktató kirakó remek választás 3-5 évesek számára. Ez az óvodások számára készült oktató játék segít a gyerekeknek megismerni az emberi test részeit. A játék során nemcsak a testrészek nevét, hanem a belső szerveket, csontokat, izmokat is megtanulhatják.
A játék igazi tudásforrás, de igazodik a gyerekek életkorához. A színes rajzok fejlesztik az óvodások kognitív kíváncsiságát.
A játék tartalma: 4 kirakós tábla 24 zseton Játékszabály játékötletekkel
Ez az öltöztető játék kiválóan alkalmas a ruhadarabok és a testrészek megismertetésére. A játékban a gyerekek kreativitásuknak megfelelően öltöztethetik a kisfiút. A fogantyúval ellátott fa puzzle-t a legkisebbek i s könnyedén a kezükbe tudják venni. A játék közben fejlődik a kisgyerekek finommotorikus és formafelismerési készségük, a szem-kéz koordinációjuk, valamint a fantáziájuk. Mérete: 30x0,8x22,5 cm. 1-3 éves korosztály számára ajánlott.
A mágnespálca segítségével vezetheted a golyócskákat. Remek koordinációs játék. Ezek a fajátékok tartósak, akár több generáció számára is. Mérete: 14x1x11 cm. Ajánlott 3-6 éves korig.
A mágnespálca segítségével vezetheted a golyócskákat. Remek koordinációs játék. Ezek a fajátékok tartósak, akár több generáció számára is. Mozdony formájú golyóvezető mérete: 14x1x11 cm. Ajánlott 3-6 éves korig.
A fadobozban 9 darab kockát találsz, melyből 6-féle vadállatos kép forgatható ki, állítható össze. Forgasd a kockákat a hiányzó képrészlet megtalálásához és hamar elkészítheted a színes kis képet. A játék fejleszti a legkisebbek kézügyességét, rövid távú memóriját, a kitartását és a logikus gondolkodást.
Tedd próbára az ügyességedet! A nagyméretű fatáblán egy golyót kell elhelyezned a lyukban. A pici golyókat kell keresztülvezetned a labirituson a felület megfelelő billegetésével. Ügyes és biztos kezekre lesz szükséged, valamint logikára.
A játék fejleszti a finom-motorikus készségeket, a figyelmet, és nem utolsó sorban a türelmet.
Számpárosító puzzle fából. Tanuljuk a számolást játékosan. Óvodáskorú gyermekek számára remek fejlesztő játék. A feladat lényege: megtalálni és összeilleszteni a megfelelő darabokat. A játék ismerteti és gyakoroltatja a számokat, színeket és formákat játékos módon.
A mágnespálca segítségével vezetheted a golyócskákat. Remek koordinációs játék. Ezek a fajátékok tartósak, akár több generáció számára is. Mérete: 12x1x13,1 cm. Ajánlott 3-6 éves korig.
JÁTSSZ ÉS TANULJ! A fejlesztő játék segítségével szórakozva ismerik meg a gyerekek az összeadást és kivonást. Különböző feladatok során matematikai műveleteket kell elvégezniük. Ezzel az oktató, logikai játéksorozattal a gyerekek szórakozva bővítik képességeiket.
Ez a memóriajáték ismert, képpárokból álló játék. A 32 memóriakártyát lefelé fordítva keverje össze és terítse szét az asztalon. Minden gyerek sorban felfordít 2 memóriakártyát. Ha a két kép megegyezik, a gyermek megtarthatja ezt a képpárt. Ha nem pár, újból lefelé kell fordítani a megtekintett memóriakártyákat. A játéknak akkor van vége, ha minden memóriakártyának megtalálták a párját. Az a játékos nyer, akinél - legelőbb - a legtöbb képpár van.
Itt az ideje hogy kipróbáld, milyen az emlékezőképességed!
Ismerkedj a számokkal játék közben. Fa számok számolni tanító fatáblán. A fából készült formaválogatós puzzle-n színes számok találhatóak. A számok mellett különböző gyümölcsök vagy zöldségek láthatóak a számnak megfelelő mennyiségben. A számokat a rajtuk lévő fogó segítségével könnyedén ki lehet emelni és helyére tenni az egyes számokat. Számok 1-20-ig. A formaválogató fejleszti a kézügyességet, a gondolkodást is.
Az állványos fa abakuszon a gyerekek a színes kis fagolyók elhúzásával jelölik a számjegyeket, így a számolás sokkal szemléletesebb. A tíz sorban elhelyezkedő golyók használatával a logika és a matematikai tudás segítségével gyorsan és pontosan lehet számolni az abakusszal. Anyaga: fa, piros és kék gyöngyökkel.
Ez a focilabda mintás gumilabda segít a kicsik koordinációs fejlődésében, és színeivel biztosan felkelti a gyerkőcök figyelmét. A labda puha anyaggal lett megtömve, aminek köszönhetően teljesen biztonságos. Mérete: 10 cm.
Az ár 1 db termékre vonatkozik, melyet bármelyik változatban szállíthatunk.
Első szavaim fejlesztő játék. Ha már egy-egy betű leírása nem gond, akkor itt az ideje, hogy megtanuld őket összefűzni. Ehhez a feladathoz megtalálsz mindent ebben a dobozban. A játékban található táblák különféle témakörök szerint szavakat tartalmaznak, amelyek segítségével a gyerekek elsajátíthatják az írás alapjait. A táblák a játékhoz tartozó letörölhető filccel írhatóak, így a feladatok bármennyi alkalommal megismételhetőek. Fejlesztő játék tartalma: 16 db kétodalas fejlesztőtábla (16x11 cm) 1 db letörölhető filctoll 1 db törlőszivacs.
Játékos ismerkedés a számokkal. A KIVONÁS oktató kártyasorozat segít a kivonási műveletek gyakorlásában gyerekeknek, 0-12 számkörben. A kártyák mindkét oldalán egy kivonás művelet szerepel, a helyes megoldást pedig ellenőrizhetjük a felső sarokban, ami felénk esik így a gyermekünk nem láthatja.
A doboz 44 db kártyalapot és 1 db használati útmutatót tartalmaz. Néhány ötlet a gyakorláshoz: 1.Keverjük meg a lapokat! A kártyalap felmutatása után a helyes megoldást várjuk a gyermektől behatárolt időn belül. Külön-külön rakjuk félre a helyes és a helytelen eredményeket tartalmazó lapokat. Gyakoroljunk addig, ameddig az összes feladat könnyedén nem megy! 2.Két gyerek játszhatja a következőt: A lapok megkeverése után a gyerekek felváltva mutatják fel a lapokat egymásnak. Minden egyes jól megválaszolt lapot a válaszoló elé kell lerakni. Az nyer aki előtt a parti végén a legtöbb kártyalap lesz az asztalon lerakva. 3.A kártyákon lévő önellenőrzés lehetőségével a gyermek egyedül is gyakorolhat. Még sok feladatvariáció lehetséges. Az előzőekben csak néhány lehetőséget vázoltunk fel.
Sohase gyakoroljunk fáradt gyerekkel! Ne büntessük tanulással!
A matematika elsajátítása nem minden gyermeknél feszültségmentes folyamat, de a pozitív hozzáállás és türelem könnyed, játékos matematikatanulást eredményezhet.
Jó tanulást és jó szórakozást kívánunk!
Doboz mérete: 9,5x2x14 cm. 5-7 éves korosztály számára ajánlott.
Ez a játék fejleszti a finom motorikus mozgást és a figyelmet. A különböző állatos képpel díszített előre kilyukasztott lapokkal szórakozva tanulhatóak az öltések mozdulatai, miközben az állatkertben található állatokkal ismerkedsz. A készletben 3 nehézségi fokozatnak megfelelő feladatok várnak. A lapokon található képek és lyukak mentén kell színes fonállal díszíteni a képet. A színes fonalakat öltésszerűen kell végigvezetni a lyukakon, mintha csak ceruzával húznánk ki az ábrák vonalait.